VII.fejezet

Ooopsz...

 Egy hét telt el az orvosi szoba előtti jelenet után. Idővel a bokám kezdett helyre jönni, de a kapcsolatom Mercutio-val, teljesen mélypontra került. Nem találkoztunk, nem beszéltünk, nem keresett. Nekem pedig nem volt olyan vastag a bőr a képemen, hogy én keressem őt.
 Juliette élete pedig mostanában még tökéletesebb volt, mint eddig. A kapcsolata Romeo-val még mindig nem derült ki, és elmondásai szerint halálosan boldogak, az elnökválasztás meg egyre közeledik, és hatalmas magabiztossággal áll elébe.
 Időközben kiderült, hogy ellenfele nem más, mint Benvolio, Romeo és Mercutio legjobb barátja.
 Juliette-el épp a suli folyosóján rohantunk, mert hatalmas késében voltunk a szavazásról. Vagyis jobban mondva, ő rohant, én meg bicegtem, mint egy veszett kenguru.
-Várj már meg! -kiáltottam utána kimerülten.
-Siess már! Mindjárt ott vagyunk!-mondta, de esze ágában nem volt megvárni.
 Így gyorsabban kezdtem bicegni, és mire a díszteremhez értünk, ahol a szavazás zajlott, valahogy sikerült utol érnem.
 Körülnéztem. Willy-t pillantottam meg, aki a terem egyik szegletében állt, jobb vállával a falat támasztva, és idegesen bámulta az óráját. Feltételezem azért, mert ebben a időpontban az övé a díszterem.
 Mikor megérkeztünk, már mindenki dobta bele a szavazatát az urnába. Én nem szavazhattam, mivel Juliette kampányfőnöke voltam. Nem is bánom, mivel egyáltalán nem lett volna semmi erőm odasétálni az urnához és leadni a szavazatot.
 Escalus és Laurence a szavazatokat számolták. Lassan már nem éreztem a lábamat. Alig vártam, hogy vége legyen az egésznek, és haza mehessek. De Escalus-ék húzták az időt, nehogy merő vletlenségből kettő előtt hazamehessünk.
 Szerencsére kettő előtt öt perccel sikerült az igazgatónak összeszámolni az összes szavazatot. Nehézkésen bár-mert semmiféle feljáró nincs a színpad előtt-, de feltápászkodott a színpadra, kezébe vette a mikrofont, és köszöntötte a diákságot:
-Sziasztok kedves Vérone gimis tanulók. Nem szeretnélek sokáig untatni benneteket, így...
-Ezzel már elkésett!-kiáltott be egy szemtelen diák.
 Hogy ki volt, azt nem láttam, de szívemből szólt, az biztos.
-Szóval.-folytatta az igazgató.- Ki is  jelenteném, hogy ki lett az idei év diákelnöke.
 Kezébe vett egy borítékot, és egy cetlit húzott ki belőle, amit kis ideig bámult, majd Laurence-hez fordult, és kérdezett tőle valamit. A pszichológus csak vállat vont.
-Hát nagyon úgy néz ki, hogy az eredmény döntetlen.
 Hatalmas kalamajka támadt. Most mi lesz? Ki lesz az elnök?  
 Laurence elvette az igazgató kezéből a mikrofont.
-Az eredmény csak azért döntetlen-szólalt meg- , mert egy személy nem szavazott. Így megkérem azt az egy személyt, hogy nyújtsa fel a kezét.
 Egyelőre egy kéz sem emelkedett fel. Talán nekem mégis kellett volna szavaznom? De ahogy felmerült bennem ez a gondolta, egy kéz máris a magasba emelkedett. Mindenki odanézett. Kis vizsgálódás után kiderült, hogy a kéz Romeo-hoz, a húgom pasijához, tartozik.
 Nem meglepő, hogy nem szavazott. Vagy a barátnője vagy a legjobb barátja. Egy olyan, mintha nekem mondaná valaki, hogy válasszak a Nutella és az Oreo közt. Lehetetlen választani!
-Nos fiatalember. Fáradjon ide.- mondta Laurence.
 Mikor Romeo megindult a színpad fele, Juliette-t kezdtem figyelni. Az arcán eluralkodott a magabiztosság. Egészen biztos volt benne, hogy Romeo rá szavaz, így ő lesz az elnök.
 Escalus egy tollat nyomott a fiú kezébe. Egy kis habozás után egy nevet karcolt a papírra, átadta az igazgatónak, majd lejött a színpadhoz.
-Megvan az eredmény.-mondta Escalus, amint újra mikrofon közelbe került.- Az idei elnökünk pedig nem más, mint...
 Juliette a ruháját igazgatta, hogy jól nézzen ki, mikor a színpadra megy, és már készült is az indulásra. Ám akkor valami mégis meggátolta abba, hogy elinduljon. Az eredmény.
-...Benvolio!
 Hatalmas üdvrivalgás hatalmasodott el a tömegen. Minden M.p teli torokból visított. Romeo és Mercutio (akit ezidáig nem is láttam) a magasba emelték Benvolio-t, és úgy vitték a színpadig.
 Egy kis ideig én is tapsoltam, mert igazából örültem, hogy Benvolio elnök lett, mivel eléggé bírom, és szerintem meg fogja állni a helyét. De abbahagytam a tapsolást, mikor észrevettem, hogy Juliette eltűnt.
 Kisétáltam a folyosóra, de sehol sem láttam. És mást sem. Eljött a pillanat.
 Óvatosan körülnéztem, nehogy mégis belebotoljak egy tanárba, és mikor meggyőződtem róla, hogy tényleg senki sem lát, rohanni kezdtem a kijárat fele. Nem törődtem a fájós bokámmal sem. A "szabadságom" fontosabb volt annál.
 Mikor végre kint voltam a suliból, lassítottam egy kicsit, nehogy újra elcsússzak a jégen. Lassan, de biztosan elindultam a csúszós járdán, és hazasétáltam.
 Ahogy hazaértem, ledobtam a táskámat az egyik fotelünkre, és lecsaptam magamat a kanapéra és bekapcsoltam a tévét.
-Belle, húzd le a sáros cipőd, kérlek. -halottam a dadus hangját a hátam mögül.
-Majd később.
 Annyira fáradt voltam, hogy még ahhoz sem volt elég energiám, hogy megmozduljak. Csak a hülye latin-amerikai sorozatot néztem, ami a tévében ment.
 Ekkor egy nagyon idegesítő hangot hallottam. A jól megszokott Facebook Messenger hangját. Tudjátok miről beszélek...arról az irritáló csengésről vagy mi a csoda az...
 Erőt vettem magamon, és a kezembe vettem a telefont. Egy csoportbeszélgetésbe jött egy üzenet, amit Benvolio készített, és ő is írta az üzenetet :

Sziasztok! Nagyon köszönöm mindenkinek, aki rám szavazott. Komolyan....nagyon királyok vagytok! :D Hogy megünnepelhessük ezt, ma egy hatalmas bulit tartok a házunkban, ahova mindenkit meghívok! Ja, és hozzatok piát! Sok-sok piát! :D 

 Ekkor egyre hangosabban, és gyakrabban kezdett pittyegni a telefonom. Jöttek a"Ez az bro!" "Milyen piát vigyek?" "A csajom is jöhet?" üzenetek. Kicsit bevallom idegesített, de addig semmi baj, amíg nem Mercutio írta a "A csajom is jöhet?" kérdést.
 Gondolkodtam én vajon mit írjak, de mire kitaláltam, hogy azt írom, hogy "Rám számíthatsz!" kacsintós hangulatjellel a végén, megszólalt a telefonom. Cory keresett.
-Haló.-szóltam bele.
-Szia Belle. Ugye jössz Benvolio bulijába?
-Persze.
-Remek. Megyünk együtt? A bátyám ideadta a kocsiját.
-Remek! Menjünk.
-Mikor vegyelek el?
-Tízkor. Annál hamarább úgyse megy oda senki.
-Rendben. Akkor tízkor a kaputok előtt.
-Oké. Akkor szia.
-Szia.
 Az órára néztem. Még csak három volt. Erőt vettem magamon, és felmentem a szobámba, ahol szintén csak lecsaptam magam az ágyra, és jól kialudtam magamat.
 Eljött a kilenc óra is elkezdtem készülődni. az öltözködést nem vittem túlzásba, csak egy sima fekete ruhát vettem fel. Minek kiöltözni? A társaság nagy része úgyis annyira részeg lesz, hogy nem azt fogja figyelni, hogy ki hogyan van felöltözve.
 Pontban tízkor Cory dudált a házunk előtt. Elkaptam a táskámat és kabátomat, és máris ott termettem az autójában.
-Szia.-mondtam, mikor bepattantam az autójába.
-Szia. Nagyon csini vagy ma.
-Ezzel azt akarod mondani, hogy máskor nem vagyok az?
-Nem, nem ..én...én csak...
-Nyugi, csak szívatlak. Amúgy nem is tudtam, hogy van jogsid.
-Azért nem tudtad, mert amúgy nincs.
 Kicsit beijedtem ezen a kijelentésén. Becsatoltam a biztonsági övet, és csak reménykedtem abban, hogy nem visz neki az egyik szomszéd kertjének.
 De ahhoz képest, hogy tényleg nincs jogosítványa, egész jól vezetett. Sőt. Akadálymentesen megérkeztünk Benvolio-ék házához. Az ablakon színes fények, és hangos zene szűrődött ki. Úgy látszik az ő szomszédai sokkal toleránsabbak az enyémnél.
 Mikor beléptünk, akkor bizonyosodtam meg arról, hogy a "tíznél hamarább úgyse megy oda senki" kijelentésem téves volt. Már mindenki ott volt, és a banda nyolcvan százaléka részeg volt.
 Leraktam a néhány sört, amit Cory-val útközben vettünk, az asztalra. Persze, ahogy leraktam azonnal akadt gazdája az összesnek. Az asztalon néhány pohár üdítő állott, amihez látszólag senki sem nyúlt, egészen mostanáig. Elvettem egy pohárral, és távolról figyeltem,azt hogy Cory barátomat is magával ragadja a partizás szelleme.
 Egy idő után azon vettem észre magamat, hogy nagyon egyedül maradtam. Mivel csak egy-két C.p volt az egész bulin- és azok is mind a hányással, vagy egymás fejének tartásával voltak elfoglalva- senki sem törődött velem.
 Az emeletre mentem, hogy egyedül beülhessek egy szobába, és ott várhassam meg Cory-t. Persze eszem ágában nem volt engedni neki, hogy piásan vezessen. Úgy terveztem, hogy taxit hívok, és az autójáért holnap eljövünk.
 Sajnos minden szobába, ahová benyitottam egy turbékoló párocskát találtam, kivéve egyben. Abban az egyben épp egy számomra még ismeretlen fiú taccsolt egy vázába. Remek meglepetés lesz Benvolio édesanyjának, minden esetre.
 Szerencsémre egy fürdőszobát üresen találtam. Leültem hát a fürdőkád szélére, és meredten bámultam a semmibe.
 Nyílott az ajtó. Gyorsan arra fele fordultam. Mercutio lépett be, engem pedig eltöltött az öröm. Egész este nem láttam.
-Szia Belle.-köszönt elsőként.
-Szia.
-Hogyhogy egyedül?-kérdezte, majd leült mellém.
 Idáig éreztem rajta a piaszagot. Nem is csodáltam, hogy leült, mivel nagyon úgy nézett ki, mint aki alig áll már a lábán.
-Hát...
 Mondtam volna, hogy Cory magamra hagyott, de tudom, hogy vele sincs túl jóba, s a végén még itt hagy. Így csak azt mondtam:
-Senki nincs, akivel lóghatnék.
-Én itt vagyok. -mondta, majd kicsit közelebb húzódott.
 Kicsit zavarba jöttem és elpirultam. Nem akartam, hogy Mercutio észrevegye, így lehajtottam a fejemet. Egy pillanat múlva kezét az ajkamra tette, és felemelte a fejemet.
 Egy pillanatig ijedten bámultam szemibe, amik úgy csillogtak a fürdőszobai megvilágításba, mint a gyémánt.
 -Tudod...-szólaltam meg, hogy megtörjem a kínos csendet.
-Shh! Ne mondj semmit. -mondta, majd betömte a szájam. A sajátjával!
 Egy kis ideig zavart voltam, de aztán hozzászoktam a dologhoz. Meglepően jól csókolt! Pont olyan volt, mint amilyennek elképzeltem.
 De sajnos ennek is vége szakadt. Kinyitottam a szemem, és csak annyit láttam, hogy Mercutio gyorsan feláll és a vécéhez igyekszik, és hányni kezd. Szerencsére gyorsan kapcsolt, és ezt nem a számba végezte.
 Nem tudtam mit tegyek. Egy darabig haboztam.
 Mit mondok majd, ha befejezte a taccsolást?
 Jézusom!
 Nem volt mit tenni. Eluralkodott rajtam a pánik, így fogtam magam és elrohantam. Mikor a nappaliba értem, sehol sem láttam Cory-t. Biztosan elvan valahol egy csajjal, vagy pedig ő is taccsol. A táskámba a telefonomért kutattam, és gyorsan hívtam egy taxit.
 Fél óra múlva már otthon is voltam, és csendesen somfordáltam fel a szobámba. Lehúztam a cipőmet, és diadalittasan, feküdtem le az ágyra. Egy szemhunyásnyit sem aludtam egész éjjel, végig csak a csókra tudtam gondolni.
 Vajon ezután megkér, hogy legyek a barátnője?
 Reggel már nyolckor fel voltam kelve, pedig szombat volt.
-Mi ez a fülig érő mosoly? -kérdezte Tybalt, mikor beléptem a konyhába. Valami reggelit kutatott a hűtőbe. -Csak nem Cory-val történt valami az este?
-Nem. Csak...szépet álmodtam.
-Egész biztos? -kérdezte kaján mosollyal az arcán.
-Igen az.
-Ha te mondod.-vont vállat, és visszatért a hűtőbeli kutakodáshoz. -A francba!
-Mi történt?
-Elfogyott a gyümölcsjoghurt.
-Ha akarod elugrom gyorsan a boltba.
-Komolyan?
-Persze.
 Valahogy nagyon jó kedvembe voltam, így semmi szükségem nem volt arra, hogy másnak rosszkedve legyen, ezért is ajánlottam fel Tybalt-nak, hogy veszek neki joghurtot, nehogy ezen múljon a jókedve.
 Gyorsan felöltöztem, és elmentem a legközelebbi szupermarketbe. Elvettem egy bevásárlókocsit, és a hűtőig rollereztem vele, ahol a joghurtok voltak. Telepakoltam minden ízesítésű joghurttal a kosarat.
-Szia. -hallottam egy nagyon ismerős hangot a hátam mögül.
-Szia Mercutio!-fordultam meg.
 És tényleg ő volt! Ott állt a hátam mögött, kezében egy bevásárlókosár, tele gyümölcsökkel.
-Tyű, nagyon nyúzottnak nézel ki. -jegyeztem meg.
-Ja. Nagyon sokat ittam tegnap, így egy hétig diétázom. -mondta, és megemelte a kosarát, utalásul arra, hogy egy hétig csak gyümölcsön fog élni.
-Hát, de azért nagyon klassz buli volt.- mondtam ,és kicsit elpirultam, mikor felidéztem a fürdőszobában történteket.
-Lehet ... nem tudom.
-Hogyhogy nem tudod?
 Kacagni kezdett.
-Mi olyan nevetséges? -kérdeztem aggódva.
-Az utolsó emlékem az egész buliról az, hogy bementem a fürdőszobába, ahol ültél a kád szélén.
-És arra emlékszel, hogy mi történt utána?
-Nem. Egyáltalán nem tudom mi történt utána.
 Hallottad ezt? Komolyan ezt sem hallottad? Pedig ez annak a hangja, ahogy épp összetörte a szívemet.
-Történt utána valami érdekfeszítő? -kérdezte, látván sápadt arcomat.
-Nem semmi. De ha megbocsátasz, most mennem kell. Szia. -köszöntem el tőle ridegen, és meg sem vártam, hogy ő is elköszönjön.
 Miután kifizettem a joghurtokat Tybalt-nak és kilétem a szupermarketből, kitört belőlem a sírás. Hatalmas krokodilkönnyek kezdtek legördülni az arcomon, és hogy "még jobb" legyen ez a nap, esni kezdett. Esni! Decemberben!
 Egy pillanat és egy bunkó fiú kellett ahhoz, hogy ismét teljesen összetörjek. Gratulálok, Mercutio! Mondanám, hogy teljes szívemből gratulálok, de olyanom már lassan nincs, hála neked!