XI. fejezet

Nos, igen! :D
Újra itt vagyok egy résszel, a két hónapos, előre nem tervezett szünet után! Remélem azért nem mentem ki a gyakorlatból, és tetszeni fog nektek az új rész is! :) 
Mint látjátok, már a Chat-et is kiraktam, szóval oda is szívesen várom az üzeneteiteket! ♥
 

Újra feltámad 

a zöldszemű szörny?

 Szerintem minden lány ismeri az érzést, amikor a barátja, vagy épp a fiú, aki tetszik neki, esetleg csak egy fiú barátja, sőt talán csak egy hímnemű osztálytára elhívja őt az iskolai bálra. Nos, én nem.
 Már az elnökválasztás után egyebet sem lehet hallani a suli folyosóján sétálva, csak azt, hogy minden csaj a karácsonyi bálról beszél: "Szerinted milyen legyen a ruhám? Vajon elfog majd hívni? Szerinted érdemes tíz centisnél magasabb cípőt felvenni ? Nem kövérít ez a szín? Mit gondolsz, talál majd az öltönye a ruhámmal?" meg ehhez hasonló marhaságokat...
 Persze Belle Capulet-et idén sem hívta senki, még a saját pasija sem.
 Pedig ez a bál -a szóbeszéd szerint- más lesz, mint a többi. Ezt most nem a suli tornatermében tartják, hanem Benvolio-nak sikerült elintéznie, hogy a suli fedezze azt , hogy kibérelhessen egy csodálatos báltermet a külvárosban. Még nem nagyon jártam arra fele, de Tybalt elmondásai szerint -aki már járt ott egy balagás során- gyönyörű hely, főleg az udvara. Tele fenyőfákkal, néhány pavilonnal. sőt még egy kis tó is van. Hát... el tudom képzelni...
 -Szóval akkor az oldal szorozva a magassággal törve kettővel? -zavarta meg Mercutio az ábrándozásomat.
-Micsoda?- ráztam meg a fejem.
-Belle... -dunnyogott -Azt mondtad segítesz a matek témazáróra tanulni, de nem is figyelsz rám.
-De figyltem, csak épp... kicsit lankadt a figyelmem. -mentegetőztem.
 Mercutio-val épp a sulink könyvtárában húztuk meg magunkat, ahová a kisiskolásokon kívül senki nem járt. Gyakorlatilag majdnem hogy kongott a hely az ürességtől. De épp ez volt benne a jó. Itt senki sem vehetett észre minket, ha kettesben voltunk, így suli közben is néha együtt lehettünk feltűnésmentesen.
-Srácok szerintetek Mr. Bowman belekötne, ha egy bestsellert olvasnék választható háziolvasmányként a szünidőben?- érdeklődött tőlünk Benvolio, aki épp egy Cassandra Clare könyvet bújt.
 Nem kell megijedni. Neki elmondtuk a mi kis titkunkat. Mercutio-val úgy határoztunk, hogy mindketten elmondjuk egy hozzánk közelálló személynek a dolgot, és mivel nekem nagyon nincs ilyenem, így csak Benvolio-t avattuk be.
 -Szerintem nem lesz gond. -nyugtattam meg a fiút, aki azon nyomban vissza is sétált az olvasóterembe. Na jó, az azért nem állítom, hogy zökkenő mentes volt az útja. Annyira bele volt merülve a könyv olvasásába, hogy észre sem vette, hogy gyakorlatilag nekisétált egy hatalmas szobanövénynek.
-Figyeljen már oda, fiatalember!- mordult rá az öreg könyvtáros.
 Természetesen mi Mercutio-val jót derültünk, a dolgon.
-Szóval akkor jól mondtam?- kérdezte.
 -Persze, hogy jól. -mondtam mosolyogva, közben meg azt sem tudtam, hogy miről beszélünk.
-Min gondolkodtál az előbb?-érdeklődött.
-Igazából csak azon a bálon morfondíroztam...
-Már komolyan vártam, hogy mikor kezdesz te is erről beszélni.- mondta fejét lehajtva, miközben egy apró mosolyt is megengedett magának.
-Igen? És aztán miért? -kérdeztem ,miközben egy kicsit közelebb húztam magam hozzá.
 Mercutio lerakta maga mellé a könyvet, és ő is végre hajtotta a mozdulatot, amit az előbb én is.
-Nos, azért, kérlek szépen, mert lenne egy nagyon fontos kérdésem ezzel kapcsolatban hozzád.
-És mi lenne az?-  haraptam meg az alsó ajkam.
 Mercutio nem mondott semmit, csak egy apró kis csókot lehelt az ajkaimra.
-Azt majd megtudod.- mondta sejtelmesen a csók befejeztével.
 Persze, minden lány szereti ha a fiú titokzatoskodik, ahogyan nekem is tetszett ez a szituáció. Egészen biztos voltam benne, hogy valami nagy meglepetésre készül. Na jó... azért nem egy olyan fajata meglepetésre gondoltam, hogy majd a bálon megkéri a kezem, hanem egy olyan fajtára, hogy mondjuk ott fogjuk bejelnteni az egész suli előtt, hogy járunk, mit sem törődve az ezután kialakuló hatalmas konfliktus helyzettel.
-Srácok, szerintem már lassan indulnunk kéne órára.-lépett ki Benvolio újra az olvasóterembőől, karóráját bámulva.
 Szóval itt ez a bál téma meg is szakadt köztünk. Sietve, ám csüggeten tértem vissza az isolába. Ahogy beértünk a bejéárati ajtón, gyorsan elköszöntem a fiúktól, sok sikert kívánva a matek témazáróhoz, majd siettem kémia órára.
 Ahogy a felszerelésemet próbáltam előkotorni a táskámból a szekrényem mellett állva, valaki megjelent mellettem, és szekrényajtómat becsapva előttem, köszönt nekem.
-Szia Belle.
 Cory támaszkodott jobb karjával a szekrényeken.
-Szia.-köszöntem neki közömbösen.
 Még mindig haragudtam rá, mert elvégre ő volt a hibás azért, hogy Mercutio abban a tudatban volt, hogy csak odahalucinált engem a fürdőszobába, és a csók is csak halucináció volt. Persze bosszút  azért nem terveltem ellene. Elég szar érzés lesz majd neki, amikor kiderül, hogy együtt vagyok Mercutio-val.
-Hogy s mint?- bombázott tovább kérdéseivel.
-Sietek, ha nem tűnt volna fel.
-Rendben, nem is tartanálak fel, csak azt szeretném megkérdezni, hogy van-e már párod a szombati bálra?- kérdezte tarkóját vakargatva.
-Van már, bocsi.- vágtam rá, pedig igazándiból Mercutio még el sem hívott.
-Értem. csüggedt el.
-Bocsi, de most már tényleg mennem kell!- mondtam, mikor végre kihúztam a periódusos rendszeremet a könyvkupac alól. -Szia!
-Szia, Belle.
 Szerencsére még a tanár előtt odaértem, és elfoglaltam megszokott helyemet. Juliette is ott volt már, és mosolyogva nyomkodta rózsaszín tokkal borított iPhone-ja képernyőjét. Gondolom azzal a sármőr Paris-al üzenetezgetett.
 Ahogy a napnak vége lett, egyedül ballagtam hazafele, apró lépéseket téve, nehogy ismét elessek a jégen. Unalmas volt egyedül kullogni hazafele. Mostanában Mercutio kísér haza, de ma neki egyel több órája volt, mint nekem. Máskor pedig Juliette-el mentünk haza kettesben, de ez még a balhénk előtt volt. Azt, hogy azt mondta rám, hogy irigy vagyok, azt még elviseltem, mert kicsit tényleg az voltam. De azt, hogy egy ilyen rendes fiúval, aki ráadásul barátom is, ezt megcsinálja... az már kicsit túl sok volt nekem.
 Hazaérve ledobtam magamról a teljesen beázott bakancsomat, és a csupa hó kabátomat, és a nappaliba siettem, ahol Tybalt egy vastag könyvel a kezében ücsörgött a kanapén.
-Hát te? -kérdztem csodálkozva. Még soha sem láttam őt tanulni, ezért is lepődtem meg annyira a látványon.
-Tanulok. -érkezett e kielégítő válasz.-Minjárt itt vannak a vizsgák. -folytatta.
-De hisz azok csak júniusban lesznek, nem?
-Soha nincs túl korán a felkészüléshez. Tudod ... -mondta búsan - nagyon szeretnék bejutni az egyetemre. Az tény, hogy nem vagyok egy jó tanuló, de ez fontos nekem.
-Nem úgy volt, hogy ösztöndíjad van valami sportegyetemre Minnesota-ba?-csodálkoztam.
-De... de én nem ezzel szeretnék foglalkozni.- mondta bizonytalanul.
 Egyszerűen nem jutottam szóhóz a kijelentése után. Tybalt, aki a suli élsportolója, és örök életében híres focista szeretett volna lenni, most feladja?
-Hát akkor? -kérdeztem meglepetten.
-Állatorvos akarok lenni.
 Hirtelen köpni- nyelni nem tudtam. Mi ütütt ebbe a fiúba, hogy hirtelen állatorvos szertne lenni? Talán az elgázolt cicája miatt?
-Na és kivel mész a bálra?- próbáltam terelni a témát.
 Pesrze, most mindenki higgye csak azt nyugotan, hogy nem érdekelnek az unokatesóm -aki majdhogynem már a tesómnak számít- dolgai, de egyszerűen nem akarom ismét csak felhozni a macska témát. Erre majdnem olyan érzékeny, mint a szülei halálának témájára.
-Nem megyek, tanulok. -válaszolt.
-Hogyhogy? -kérdeztem tágra nyílt szemekkel a csodálkozástól.
 Tudniillik, ő ötödikes kora óta egy bált sem hagyott ki, és általában mindig a suli legcsinosabb lányai egyikével ment.
-Itthon maradok, tanulni.
-Miért? Ez az utolsó téli bálod! Csak azt ne mond, hogy nincs kivel elmenned, mert akkor komolyan lehidalok.
-Hát lenne... Igazából már négy lány is kédezte, hogy lenne-e kedvem elmenni velük, de mindegyiket elutasítottam.
 Azt hittem rosszul hallok. Ha így folyttatja az antiszociálikodást, a végén a saját szalagavatóját is kihagyja.
Épp egy- két bíztató szavat mondtam volna neki -nem is értem, hogy miért, mert ha ő ott lesz, akkor tuti darabjaira szedi Mercutio-t, ha megtudja, hogy együtt vagyunk- de ekkor a visítozó Juliette tűnt fel a lépcsőkanyarban.
-Te meg miért sikítozol? -előzött meg Tybalt e kérdés feltevésében, kezeit a fülére tapasztva.
 Ahogy Juliette megérkezett, lecsapta magát Tybalt mellé a kanapéra, és egy magazint dugott az orra alá.
-Ebben fogok elmenni a bálra!-mutogatott neki egy ruhát.
 Mint már kiderült, ez öröm sikítzád volt, ahogy nála ez már megszkott.
-Mutasd. -kértem.
 Juliette szemeit megforgatva, arcáról eltűntetve a mosolyt dugta az orrom alá az újságot. Egy világosrózsaszín, hosszú, habos- babos ruhát pillantottam meg, és a szám, ami mellette tündökölt, még meghökkentőbb volt, mint maga a ruha.
-Nem ártna neked is valami ruha után nézned. -nyomta a kezembe a magazint. -Nem mintha különösebben érdekelne, hogy mi van veled, de csak nem égethetetsz le engem, és velem együtt az egész Capulet dinasztiát azzal, hogy valami ócska rongyokban jelensz meg egy ilyen eseményen.
 Gúnyosan mosolyodtam el, madj felhúztam a szemöldökömet. Most komolyan azt gondolja, hogy engem érdekel, hogy mit gondolnak a kinézetemről mások?
 Persze azért abban igaza van, hogy tényleg ruha után kéne néznem, mert nem igazán szeretnék úgy kinézni Mercutio mellett, mint valamiféle madárijesztő.
 Leültem Tybalt mellé és alaposan átnyálaztuk a magazint, míg Juliette ismét csak komoly üzenetezésbe kezdett ujdonsült barátjával.
 Tybalt egyszer csak berakta a kezét két lap közé, miközben én  fordítottam, és egy mozdulattal visszafordított az előző oldalra.
-Nos Belle, azt hiszem megtaláltuk a ruhádat.- mondta, majd visszafordított az előző oldalra.
 A fénylő papíroson egy csodaszép ruha tündöklött. A ruha felső része fekete volt, dereka egy babarószaszín szalaggal volt átkötve, és ugyan ilyen színű hosszú tüllös szoknya részben folytatódott. Tybalt-nak tényleg iagaz volt. Ez valóban az én ruhám.
-Mutasd, mit választottál!- kapta ki Juliette a kezemből a magazint. -Pf!- pöfögött irónikusan, mikor megpillantotta a választott ruhát.- Nem csalódtam benned, Belle. Ez valóban hozzád méltó ruha. Na de nekem tök mindegy. Megrendelem az enyémmel együtt, péntekre ki is hozzák.
 Válaszul csak a szemeimet forgattam, majd elvonultam a szobámba, hogy gyorsan házit oldjak és tanuljak másnapra, hogy aztán este találkozhassak Mercutio-val a megbeszélt helyen.
 Hét után, mikor végre megérkeztünk a játszóházba, ahol mindik találokozunk (azért járunk játszóházba, mert ott senki ismerőssel nem találkozunk), lehuppantunk két babzsákfotelre, ahonnan általában az anyukák vagy a dadusok szokták figyelni a gyerekeket, és kezünkben egy-egy turmixal ismét csak a bálról ekzdtünk beszélgetni.
-Képzeld.- kezdte.-Annyira gyönyörű díszletet választott Benvolio a bálra, hogy az valami hihetetlen. Tudom, hogy csajosan hagzik, de már én is untam, hogy egy jó ideje állandóan csak a tornateremben tartottuk az ilyen eseményeket. Egyebet se lehetett hallani, csak hogy valaki állandóan kritizálja a helyszínt.
-Hát nekem ezek a szituációk nem túl ismerősek, mert eddig egyszer sem voltam efféle sulis bulikon.-mondtam csüggedten.
-Majd most leszel.- mondta, majd vígaszképp egy puszit nyomott az arcomra, amibe igen csak belepirultam még mindig.
-Amúgy képzeld.-vágtam bele hevesen a mesélésbe. -Ma megrendeltem a ruhát, amiben menni fogok. Annyira szép! Fekete és babarózsaszín, de a nagyrésze inkább rózsaszín. És ami a legjobb benne, hogy tökre passzol az öltönyödhöz. Márint... ugye fekete öltönyben leszel?
-Pont erről akartam beszélni veled.- mondta kissé gondterhelten, majd banán turmixát lerakva maga mellé, kezeit az enyémekre rakta.
-Most ugye nem azt akarod mondani, hogy nem fekete lesz öltönyöd? Nem mintha, baj lenne, csak...
-Nem, nem azt.
-Hanem?
-Belle. -mondta, majd sóhajtott.- Nem vihetlek el a bálba.
 Ebben a pillanatban szerintem kihagyott két ütemet a szívem. Hogy mi? Most komolyan hagyta, hogy beleéljem magam a dologba, erre így porrá zúzza a reményeimet?
-De...de miért?- kérdeztem elszorult torokkal.
-Figyelj.-kezdett bele szomorkásan.- Én is nagyon szeretnék veled menni meg minden, de szerintem ez még túl korai. Vagyis... ne érts félre, nem az van, hogy nem akarom felvállalni a suli előtt,hogy mi is van kützünk, csak tutod ott van Tybalt, és azért Romeo-ra is tekintettel szeretnék lenni. Tudod, épp most cseszte át őt a nővéred, és biztos vagyok benne, hogy nem esne jól neki, az,  hogy nem rég zúzták darabjaira az érzéseit, és én máris becsajozok.
 Bólogatva hallgattam végig a mondókájájt. Elvégre igaza van. Még alig egy hete vagyunk együtt, tényleg kicsit korai lenne elmondani. Sőt, szerintem elér akor, amikor Tybalt már elballagott. Arról nem is beszélve, hogy tényleg szegény Romeo-nak hogy eshet majd a dolog.
-De akkor végül nem is jösz?- kérdeztem.
-De megyek, csak nem veled.
 Ismét megállt bennem az ütő. "...megyek, csak nem veled." Mintha a világ legtermészetesebb dolgát jelentette volna ki.
-Akkor kivel?- kérdeztem miközben próbáltam leplezni haragomat, és féltékenységemet.
-Nyugi, csak Jenny-vel.
 Na igen. Jenny. A szőke unokahúg, akire ok nélkül voltam fétékeny, és gonoszul viselkedtem szegénnyel, miközben meg sem érdemelte.
-És nem kell aggódnod. Mikor már a társaság nagyrésze hazament, és az ott maradt emberek fele pedig olyan részeg, hogy nem áll a lábán, akkor táncolhatunk egyet. -nyugatatgatott.
-Rendben. -mondtam mosolyogva, ám ez a mosoly nem volt a legtermészetesebb.
 Persze ezután nem tudtam úgy élvezni az estét Mercutio-val, ahogyan azt kellett volna. Végig csak azon kattogtam, hogy ez lesz az első bálom, és kénytelen leszek egyedül menni, mert Mercutio-val nem mehetek, mással meg nincs akivel, esetleg Cory-val, de ettől a megoldástól inkább tartózkodtam.
 Ahogy hazaértem ismét csak Tybalt-al találtam szemben magam, aki ugyan ott, ugyan abban a pozícióban volt, pont, mint amikor elmentem.
-Te még mindig tanulsz?- kérdeztem.
-Igen.
 Hm. Egyszerű, de nagyszerű válasz.
-Na és te? Merre jártál?- kérdezte, a könyvet összecsukva.
-Csak a plázában voltam. Ékszerek után kutattam a ruhám mellé. -füllentettem.
-Na és mit vettél? -kérdezte kislányos érdeklődéssel.
-Semmit, mert időközben rájöttem, hogy semmi értelem az egésznek, mivel nincs kivel mennem. -sajnálkoztam.
 Egy darabig mindketten hallgattunk, majd egy kis idő múlva Tybalt törte meg a csendet:
-Majd leszek én a párod. -jelentette ki.
-Hogy mi?- csodálkoztam.
-Ahogy hallod. Majd megyünk ketten.
-De hiszen neked tanulnod kell.
-Áh, hagyd csak. Azzal még ráérek júniusig. Most egyelőre fontosabb, hogy boldognak lássalak.
 Elmosolyodtam. Mennyire rendes fiú ez a Tybalt. Annyira kár, hogy ennyire utálják egymást Mercutio-val, és a többi M.p-vel. Mennyivel másabb lenne minden, ha ez az idétlen viszály nem lenne köztünk.
 Hihetetlenül boldog voltam egész héten. Ruhám is lett a bálra, párom is, mégpedig olyan, akire Mercutio-nak egyáltalán nem kell fétltékenykednie, ahogy nekem sem az övére.
 Amikor elmondtam neki, hogy végül kivel is megyek, boldognak tűnt. Meg kell hagyni, még nem láttam őt ennyire örülni valaminek, amihez Tybalt-nak valami köze lenne.
 Szóval így az "unokatestvér" megoldásban állapodtunk meg, de Mercutio  megígértette velem, hogy jövőre mindenképp együtt megyünk. Hát nem aranyos?
 Lassan elérkezett a bál estéje.
 Egész szombat délután Juliette nyüzsgését és sertepertélését hallgattam. Először kozmetikusnál volt, ahol egy úttal új egekbe meredő, kihegyezett végű rózsaszín műkörmöket tetetett, de ezt megspékelte egy kis csillámmal is. Ezután a fodrászhoz sietett, ahol csodaszép kontyot varázsoltak neki, majd hazajött, és százszor újra sminkelte magát. Felkent az arcára egy csomó alapozót, hogy eltűntesse a szeplőit, amik amúgy nem is léteznek...
 Ezek után Paris-t hívta fel minimum nyolcszor, hogy nehogy elfelejtse a virágokat, majd ahogy ezt mind- mind befejezte leült hatalmas francia ágya szélére, kiborította maga elé minden ékszerét, és azokból válogatta, hogy mit vegyen fel a ruhájához.
 Én nem vittem ennyire túlzásba a dolgot. Az én hajamat dadus fonta be halszálka fonásba, ami egyszerűen fenomenálisra sikeredett. Ezután épp egy kevés szemhély púdert és szempillaspirált használtam, majd előkotortam a kedvenc fekte magassarkúmat (remélem nem töröm majd össze magam benne) és egy ruhámhoz illő nyakláncot, és tűkön ülve vártam a fél nyolcat, hogy végre indulhassunk.
 Paris limuzinja nemsokára megérkezett a kapunk elé. Ahogy elnézem neki is van amit a tejbe aprítani...
 Az autó érkezése után kopogást hallottam az ajtón, majd miután dadus ajtót nyitott, egy fehér öltönyös fiú lépett be rajta. Engem őszintén a hóemberre emlékeztetett a kedvenc mesémből, a Jégvarázsból.
 Juliette már alig bírt magával. Ezt mondjuk teljes mértékben meg is értettem.
 Paris egy apró rózsaszín rózsákból álló karcsokrot húzott bal csoklójára, és Juliette pedig ugyan ilyen virágokból álló kis csokrot tűzött a zakójára. A mi csokraink ezzel ellentétben egy nagy fehér liliomból, és néhány apró virágocskákból álltak.
 Juliette-ék után nemsokára mi is indultuk. Természetesen nem csaptunk akkora felhajtást, mint ők, hanem mi egyszerűen beültünk Tybalt telepjárójába, és azzal hajtotunk a bálteremig.
 Ahogy megérkeztünk a terembe, csodálatos illatokra lettük figyelmesek. A terem telis-tele volt fehér rózsával, semmi mesterséges világítás nem volt, csak gyertyák, ami nagyon romantikus hangulatot kölcsönzött a teremnek. Milyen szerencsés volt az a lány, aki a barátjával jöhetett.
 Amikor beléptünk, szemeimmel a tömeget páztásztam, de Mercutio-t sehol sem láttam.
-Sziasztok!- ugrott elénk Cory.
Kicsit belerezdültem a meglepettségbe, majd köszöntem neki:
-Szia.
-Cső, Cory. -köszöntötte Tybalt is.- Hogy s mint?
-Egész jól, köszi. Na és ti?
-Mi is megvagyunk. -válaszolt helyettem is Tybalt.
 Végig Mercutio után kutakodtam a tömegben, míg végre megpillantottam a színpad -mert hogy még az is volt- mellett, de a lány, aki mellette állt és ugyan olyan csokrot viselt, mint ő, egyáltalán nem Jenny volt.
 Cory és az unokatesóm nagyon belemelegedtek a dumálásba, így amikor a legkevésbé figyeltek, csndesen Mercutio mellé száguldottam.
-Ez meg mi? -vontam hevesen kérdőre, minden köszönés forma nélkül.
-Neked is szia. -humorizált.- Nagyon megijesztetteél, tudod?
-Hol van Jenny, és ki ez a lány?
-Nézd, meg tudom magyarézni,
 Igen. A jól megszokott mondat, amit minden fiú bevet, ha tudja, hogy valami nagy bajban van.
-Hol van Jenny?- erősködtem.
-Jenny lebetegedett, és nem tudott eljönni, így a mexikói cserediákot, Paola-t hívtam el, mert tudtam, hogy neki sincs párja.
 Alaposan végigmértem a lányt. Majdnem fél fejjel volt magasabb, mint Mercutio.Bőre természetes barna volt, arca pedig finom vonásokkal rendelkezett: orra pisze volt, szája apró, és pirosra volt kifeste; szemei majdnem már feketék voltak, fölöttük pedig szépen ívelt, vékeny szemöldökök tündölöltek. Hosszú fekete haja vékony csípőéig ért, ami hosszú vékony lábakban folytatódott. Ruhája sötétzöld volt, ami jól kiemelte tökéletes alakját.
 Most, hogy ilyen jól felkonferáltam, visszatérhetünk a lényegre.
-Remek! És te nem tudtál volna nekem erről előbb szólni? -örjöngtem.
-Nem, nem tudtam, mivel egész este hívogattalak, és tonna szám írtam neked az SMS-eket, de te semmire sem voltál hajlandó válaszolni!
 Kissé bűntudatom lett. Tényleg egész nap nem voltm telefon közelben. Ha képes lettem volna legalább egyszer felvenni a telefont, most megkímélhettem volna magunkat ettől a kellemetlenségtől.
-Gyerekek, ezt nem hiszem el!- rohant felénk Benvolio.
-Mi az, mi történt?- érdeklődött rémülten Mercutio.
-Eredetileg úgy volt, hogy egy fiú és lány fognak könnyű zenét előadni a bálon, de a lánynak torokgyulladása lett, és most szóltak hogy lemodják!- panaszolta.
-És nincs beugró? -kérdeztem aggodalmasan.
-De, az a baj, hogy van!
-Hogy lene már az baj?
-Látod ott azt a bandát?- mutaott egy sereg gótra Benvolio. -Na, ők a beugrók.
 Hirtelen azt sem tudtam sírjak-e vagy kacagjak. Ezek a hófehér bőrű, feketére festett szemű, piercinget viselő, ijesztő csajok akarnak fellépni egy ilyen esten? Teljesen imázs romboló lenne...
-Biztosan nincs más, aki fellépne?- érdeklődött Mercutio hevesen.
-Biztosan.- mondtam majdnem már sírva Benvolio.
-És ezek mit játszanak?
-Heavy metal-t.
 Mindhárman gondolkodni kezdtünk. Nagyon gyorsan találni kellett valakit, aki beugrik, csak az a helyzet, hogy a Verone gimiben nem hemzsegnek a tehetséges énekesek, és aki tud is valamennyire énekelni, az mind karácsonyi turnén van a kórussal.
-Hát ti meg miért vágtok ilyen fancsalai képet?- lépett mellénk Willy, kezében egy pohár pezsgővel.
 Szokása, hogy már a buli elején leissza magát.
-A fellépők lemondták, és most úgy áll a helyzet, hogy a gót csajok fognak énekelni.- avatta be őt is Benvolio.
-És az olyan hatalmas baj?
-Hát persze, hogy az! 
-Hát szerintem adhatnátok egy esélyt nekik. Nem muszáj mindennek rendhagyó módon zajlania. Sőt, szerintem a bálozók nyolcvan százaléka már unja, hogy állandóan ugyanaz van.
 Benvolio egy ideig tétovázott, majd más választási lehetőség hívján, bele egyezett, abba, hogy heavy metalt játszhassanak.
 Időközben visszamentem Cory-ékhoz, nehogy feltünjön nekik, hogy sokáig elmaradok.
 Punccsal a kezemebne figyeltem távolról Mercutio-ékat, miközben Cory megállás nélkül csak dumált nekem. Nemrégiben Tybalt odébállt, hogy kicsit a focista haverjaival dumálhasson, így egyedül hagyott ezzel az akasztófavirággal.
-Figyelsz te rám egyáltalán?- lettem figyelmes erre az egyetlen mondtára.
 Erre is csak azért figyeltem fel, mert hirtelen elém állt, így eltakarva Mercutio-t és a mexikói lányt.
-Persze, de állj már odébb!- löktem félre.
 Cory megfordult, hogy ő is megnézze, hogy mit is nézek olyan kegyetlenül, majd megpillantotta kit is figyelek.
-Már megint ez a Miller gyerek?- förmedt rám.
-Mi közöd van hozzá?
-Nézd, Belle, én tudom, hogy mi volt köztetek Benvolio buliján.
 Még jó, hogy azt nem tudja, mi van köztünk most.
-Tudom, és remélem, hogy nem szeretnéd elmondani senkinek.
-Nem fogom, bízz bennem.
 Ezután a bájcsevej után egy darabig egyikünk sem szólt a másikhoz. Nekem továbbra sem lankadt a figyelmem Mercuto-érkól, ő pedig továbbra is azt figyelte, ahogy én figyelőzöm.
-Nem kérsz valamit enni?- kérdezte.
-De,hozhatsz valamit.- mondtam, hogy egy kis időre lerázzam.
 Ahogy Cory távozott mellőlem, a koncet is kezdetét vette. Nem mondom, hogy a meatal rossz, de ez az előadás arról szólt, hogy három lány ugrál a színpadon, gitároznak, és üvöltöznek- nem énekelnek, hanem konkrétan üvöltöznek- zenére.
 Ahogy elnéztem, a társaság nagy többsége inkább kivonult az udvarra a performansz végéig.
 Persze a kis mexikói és a barátom nem távoztak. Szemmel láthatóan tetszett a lánynak a zene, ezért rávette Mercutio-t, hogy táncoljon ele. Mondjuk, amit a színpad előtt műveltek nem volt egészen táncnak mondható, hanem inkább ugrálásnak nevezném.
 Persze az az álnok perszóna megtalálta a módját, hogy ugrálás közben is rámásszon más barátjára, amit azért nem hagyhattam. Aközött a néhány ember között, akik hajlandóak voltak erre a zenére bulizni, szlalomoztam, míg elértem a színpadig, de ahogy kezemmel a lány után nyúltam volna, hogy lefejtsem a pasimról, az egyik színpadon "táncoló" fellépő lány bakancsát éreztem a fejemen, aminek köszönhetően sikeresen el is dőltem. Épp készültem elesni de Mercutio időben észrevett, és utánam nyúlt.
 Pechemre pont a ruhám dekoltázsát kapta el, ami sikeresen le is rántott rólam. És ugyebár az ilyen ruhák alá nem kell melltartót venni -mert szivacsosak-, amit én nem is tettem, és ugye sejtitek, hogy mi lett a vége az egésznek.
 Na igen... közszemlére tettem a melleimet. Ezaz, Belle, megint összehoztad!
 Vissza ráncigáltam magamra a ruhát, majd szégyenkezve hagytam el a termet a hátsó ajtón keresztül. Könnyeim gyöngyként potyogtak utánam, ahogy épp igyekeztem eltűnni a gúnyos szempárok elől.
 Szerencsémre a hátsó udvaron senki sem volt. Egy gyertyákkal telerakott pavilonba mentem, ott néztem a semmibe, és elmélkedtem azon, hogy mi is lesz majd ezután. Hogy merek egyáltalán januárba majd iskolába menni?
 Hirtelen, egy meleg érzés futott végig kihült testemen. Valaki egy fekete zakót rakott rám.
-Ne haragudj.- mondta a mellettem, egy ingeben, álló Mercutio.
-Nem te vagy az oka. -nyugtattam, miközben letöröltem kezemmel könnyeimet.
-Dehogynem. Nem kellett volna elhívnom Paola-t. Nem gondoltam, hogy rámmászik.
-Mondom, hogy semmi baj.
-De! Igenis van! Nem történik meg ez az egész, ha én végül egyedül  jövök el.
 Nem szóltam semmit. Egy daranig csendben álltunk egymás mellett. Mercutio a kezeit zsebre vágta, én pedig ujjaimmal próbátam magamon tartani a kabátot. Hirtelen előtört belőlem a nevetés.
-Most meg min nevetsz?- kérdezte, miközben ő is alig bírta visszatartani.
-Ez már vicces, komolyan.
-Micsoda?
-Hát az, hogy egész este féltékenykedtem, erre fejbe rúg egy gót, és te letéped a ruhámat, majd közszemlére teszem a cicimet.
-Igazság szerint, nekem tetszett.- mondta kacagva.
-Hülye!- mondtam , miközben oldalba böktem. -Remélem jól megnézted, mert nem valószínű, hogy ezután is látni fogod!
-Biztos vagy te ebben?- kérdezte huncutul.
-Teljesen biztos.
-És miért?
-Hát, azért, mert ...
-Inkább ne is mondj semmi. Ne rontsd el a pillanatot. -szakított félbe, majd befogta a szájamat. A saját szájával.
 Havazni kezdtett. Hirtelen körülöttünk kigyulladt ezernyi lampion. A bálteremből sem szűrődött ki már több heavy metal, hanem mostanra már  Benvolio kerített hangosítókat, és You Tube-ról raktak zenét, nem is akármilyet, hanem a Heart by heart-ot, a kedvec zenémet.
 Felejthetetlen pillanat volt.