I.fejezet

 Gyűlölet

 Szerintem mind érezhettük már azt,hogy milyen valakinek az árnyékában élni. Nos,én mindig ezt érzem.Pont ma van tizenhat éve, hogy hivatalosan is árnyék vagyok.
 Örök életemben a tökéletes ikertesóm árnyékában éltem, mondhatni a főszereplő kishúga vagyok. Ő a megtestesült tökéletesség, akit az egész suli ismer és imád, míg én az örök vesztes, aki a suli igazgatójának kelekótya rendező és drámaíró szakon tanuló flúgos unokaöccsének segédje vagyok, és segítek neki néhány darab rendezésében. Eddig nem igazán szerepeltem, csak rendeztem, ezért is -és persze a szülinapunk miatt is- lesz különleges ez a nap. Mivel Willy nekem ítélte a ma bemutatásra kerülő darabja főszerepét: Esmeraldáét, a Párizsi Notre Dame-ban.
 Amúgy a nevem Belle.
 Igen-igen, tudom. Miért is nem a tökéletes nővéremet hívják így? Igazából mikor megszülettünk anya ezt a nevet szerette volna Juliette-nek adni, nekem meg az ő nevét, de mivel a nővérke, aki ezt intézte, kicsit kelekótya volt, összecserélte, így én lettem Belle, ő pedig Juliette.
 Az életem sem egy leányálom. A Vérone High School-ba járunk, ahol a gyűlölet az úr, és persze ki más is lehetne a nagy gyűlölködés középpontjába, mint mi? Vagyis igazából engem meg Juliette-t annyira nem érdekel, hogy miért is kellene utáljuk a Montague-kat és barátaikat, de az unokatesónk, Tybalt szinte mindent megtesz annak érdekében, hogy tönkretegye őket. Nem tudom teljesen mi is a szitu, de már többször keveredett verekedésbe valami Mercutio-val.
 Ez a viszály meg is osztotta a sulit. Mindenki tartozik valahová: vagy Capulet párti, vagy Montague párti. Középút nincs, és ez berögződött mindenkibe.
 Ezen elmélkedve nagy csörömpölésre lettem figyelmes. A zaj irányába néztem, ahol épp verekedés zajlott. Nem meglepő módon két-két Montague-és Capulet párti közt.
- Abraham, Gregory, Sampson, Balthasar !-hasított a levegőbe Escalus igazgató érces hangja. -Mi folyik itt?-tartott egy kis hatásszünetet. Eközben mindenki hallgatott, mint a sír. -Mi folyik itt?
 Ismét hallgatott az egész banda. Majd elvezette a négy akasztófavirágot az igazgatóiba. Mindig ez van. Csodálom,hogy még senkit sem csapott ki. Pedig igazán megtehetné.
  Nem volt időn azon töprengeni mi is lesz majd a sorsuk (gondolom maximum egy intőt kapnak), mert sietnem kellet Willy próbájára. Gyorsan szedtem a lábam a díszterem fele, majdnem már futottam. De az egyik sarkon akadályba ütköztem. Ahogy fordultam volna be, egy izmos férfialakba ütköztem. Felnéztem. Ott tornyosult előttem Tybalt.
-Na végre!Egész álló nap téged kerestelek! -mondta minden köszönés szerű nélkül.
-Hát, most megtaláltál. De  miért kerestél?
 Fontos embernek éreztem magam. Nem nagyon szoktak keresni. Csak néha Willy, amikor kávét szeretne. Igen...inkább körbejárja az egész sulit értem, minthogy ő maga menjen el a sarki Café-ba kávéért, csak hogy meglegyen az az öröme, hogy engem ugráltathat.
-Hol van Juliette?-kérdezte.
 Ezt hallottad? Nem? Pedig ez a hangja annak,ha egy világ omlik össze benned.
-Nem jött be a suliba.  -válaszoltam csüggedten.
-Hogyhogy? Tán beteg?
-Reggel beadta Dadusnak, hogy megy a gyomra, csak hogy otthon maradhasson, és szervezhesse az esti bulinkat, meg ruhákat hozasson az inassal mindenféle francia butikból.
 Na igen. A nővérem rohadtul ki tudta használni a gazdagságot ... Ellentétben velem...én mindig is úgy éltem és öltözködtem, mint minden átlagos diák. Nem csaptam hatalmas bulikat a házunkban, amit szerintem már szinte palotának is nevezhetnénk. Nem rendeltem egy tonna göncöt Párizsból, Milánóból meg az Isten tudja honnan, és nem vettem meg mindig a legújabb modellű okos telefont, hanem egyszerűen csak próbáltam feltűnésmentesen megszerettetni magam az emberekkel. A feltűnésmentesség jobban ment, mint az önmegszerettetés. Kilenc éve járok ide, és a diákság egyharmada sem tud a létezésemről. Ez aztán feltűnésmentes, ugye?
-Jaj,amúgy boldog szülinapot. -mondta, és tökéletesen le tudtam olvasni az arcáról, hogy el is felejtette, hogy nekem is szülinapom van ma, nem csak Juliette-nek. -Na de most léptem, szia kis csaj.
-Szia. -mondtam,és mire sikerült kimondani, Tybalt már köddé is vált.
 Eszembe jutott, hogy mielőtt belebotlottam hová is siettem, és újra felvettem a nyúlcipőt.
-Nem, nem, nem!Ez így nem jó! - őrjöngött Willy, mikor beléptem a díszterem hatalmas mahagóni ajtaján.
-Sziasztok. -köszöntem halkan.
-Belle! Végre! Kérlek csinálj rendet eközött a szedettvedett társaság között, s ne hagyd, hogy az a nyomorult kecske megegye a függönyöket, és hozz nekem egy vaníliás kapucsínót! -mondta totál elvörösödött fejjel.
 Az előadások előtt mindig nagyon be van feszülve.
-Megkérlek tedd meg nekem azt a szívességet, hogy veszel levegőt! -mondtam látván, hogy még lélegezni is elfelejt idegességében.
 Nekiálltam és elhúztam a kecskét a függönytől, és próbáltam egy kis rendet teremteni a színpadon.
-Willy, nem úgy volt, hogy Greg beöltözik kecskének? -kérdeztem csodálkozva az élő kecske láttán.
-De. De a mai verekedés után Escalus eltiltotta mind a négy jómadarat a ma esti előadástól. -mondta kicsit higgadtabban.
-De ezzel csak veled cseszik ki, nem mással!
-Én is ezt próbáltam neki elmagyarázni, de önfejű. Így most híján vagyunk egy kecskének, két diáknak, és egy bíborosnak. -sóhajtott. -A két diák és a bíboros szerepét utolsó percben rá tudtam sózni valakikre, de kecskét már senki sem vállalta,így drasztikus lépéshez folyamodtam. -tartott egy kis szünetet, míg lenyugodott. De újra felidegesítette magát, és elvörösödött. -Neked meg hol a ruhád, Belle?
-Mindjárt intézem. És a kapucsínót is. -mondtam, és ismét eszeveszett rohanásba kezdtem, ki a folyosóra.
 Csak Willy mérges, de egyben meggyötört hangja szűrődött ki a teremből, amint azt mondja:
-Jordan, hogy áll már az a púp a hátadon? Igazítsd már meg, jóember! És valaki fogja már meg azt a kecskét! Megeszi a berendezést!
 Gyorsan beszereztem egy kapucsínót Willy-nek, mire visszavittem szerencsére már kicsit lenyugodott.
 Lekaptam a jelmezemet a raktárban csüngő vállfáról, és már rohantam is a mosdó fele, hogy felvegyem, mivel az öltöző tele volt magukat sminkelő libákkal. De hisz ez csak a főpróba, nem pedig az előadás!!!
 "CSŐTÖRÉS MIATT LEZÁRVA" -olvastam le egy tábláról, ami a női mosdó ajtaján lógott.
Ez remek! Az ezer százalék, hogy nem fogok egy emeletet trappolni egy másik női mosdóig, amúgy is ki vagyok fáradva.
 Hmm...ilyenkor úgy sincs senki a fiú mosdóba, szóval senki sem látna meg.... Óvatosan kinyitottam az ajtót, szétnéztem, majd lábujjhegyen besomfordáltam. Sehol senki. Bementem a vécéfülkébe, és felöltöttem magamra a cigány maskarát.
 Az ajtó becsapódott. Na tessék. Le fogok bukni. Bekopogtak a vécéfülkébe (mivel ez volt az egyetlen), és én automatikusan mondtam, hogy:
-Foglalt.
 A hülyeségemmel lebuktattam magam ...klassz, de nagyon.
-Öhm, én vagyok rossz helyen vagy te? -kérdezte a személy, aki a hangjából ítélve egy fiú.
-A női mosdóban csőtörés volt, így ide kellett jönnöm. -válaszoltam félénken.
-Ja. Akkor semmi gond. -tartott egy kis szünetet. -Ha gondolod kijöhetsz, nem eszlek meg.
 Kinyitottam az ajtót, és kikukucskáltam. Egy fiú állt ott, az egyik Willy által tervezett fura jelmezben. Így kicsit megbátorodtam.
-Áh, te is szerepelsz? -kérdeztem.
-Igen. Willy utolsó percben szólt nekem,hogy be kellene ugrani Abraham helyére, mert két hülye C.p. miatt kitiltották őt. Te ugye nem vagy C.p?
-Micsoda?-értetlenkedtem.
-C.p egyenlő Capulet párti.
-Nem vagyok az. -mondtam.
 Elvégre nem hazudtam. Nem vagyok Capulet párti, hanem egy eredeti, hamisítatlan Capulet vagyok.
-Amúgy lóg a cipőfűződ! -figyelmeztetett.
 Lehajoltam, hogy beköthessem, mire én is észrevettem valami kifogásolhatót az ő öltözékén.
-Neked meg le van csúszva a cipzárod. -figyelmeztettem.
 Miközben bekötöttem a cipőmet, és hallottam, ahogy felcsusszan a cipzár, megpróbáltam felemelkedni, de valami nagyon durván visszahúzta a hajam.
-Áu!-hagyta el fájdalmas kiáltás a számat.
-A fenébe is! -káromkodott a fiú.
-Mi történt?
-Becsípődött a hajad a cipzárom közé.
-Hát akkor húzd le, hogy kiszabadulhassak.
 Néhány ráncigálást éreztem.
-Beragadt. -mondta,miközben újra ráncigálta. -Szerintem kérjünk segítséget.
-Kitől? Mindenki félre fogja érteni! -ellenkeztem.
-Így akarod leélni az éltedet? Inkább ne ellenkezz, és gyere, Willy biztosan segít.
 El tudom képzelni milyen furcsán nézhettünk ki, míg a díszteremig mentünk. Szerencsére senki nem volt a folyosón, és nem látta a jelenetünket.
-Krisztus szent nevére! Mi akar ez a szemtelenség lenni? -rikkantott Willy, mikor beléptünk.  -Belle! Drágaságom!Alig töltöd be a tizenhatot, de már a kukac mászkál benned? Mi lesz ezután?
-Mi? Nem dehogy ez nem az... -mondtam fülig elvörösödve. Szerencsére nem látszott,hogy mennyire vörös vagyok, mert ahogy lehajoltam, a hajam az arcom elé zúdult, és eltakarta azt.
-Ez nem aminek látszik! -tiltakozott a fiú is.
-Én is ezt mondanám!- mondta Willy, és ahogy ismerem, egészen biztos vagyok benne, hogy a fejét is csóválta.- Én ekkora koromban még Barbie babáztam!
-Hogy mit csináltál? -kérdeztem,miközben próbáltam megmenteni magam a hajamtól, nehogy bekerüljön egy-két szál a számban, majd megnyuvadjak tőle, és tizenhat éves létemre feldobjam a talpam.
-Hozok egy ollót. -javasolta Jordan.
-Ne!-visítottunk egyszerre Willy-vel!
-Akkora tincs van beragadva, hogy ha azt levágjuk feltűnő fog lenni, és Esmeralda-nak nem lehet hülye frizurája! -mondta Willy.
-Én se egyezek bele, hogy belefaragjatok a hajamba!
 Sok-sok elmélkedés után Willy hívta az iskola pszichológust, Laurence-t, mintha ő tudna segíteni...
-Te atyaúristen! -botránkozott. -Na de az iskolában,gyerekek? Tudom,hogy vannak "igényeitek", de ne az iskola falain belül...
-Na jó-jó!Ezt ne is folyassa! -szakította félbe a fiú .-Mivel ez nem az, aminek látszik!
 Fél órányi töprengés után Willy megtalálta a megoldást. Hívjuk ki a tűzoltóságot... Ha ekkora felhajtást csinálunk az egészből,hogy még  a tűzoltóságot is kihívjuk,akkor evidens, hogy a fél suli ideözönlik.
 Ahogy kicsengettek ezernyi kíváncsi szempár nyüzsgött körülöttünk, és mindenki suttogott.  Még szerencse, hogy nem látszott az arcom.
 -Na de Mercutio! -hallottam egy fiúhangot felénk közeledni.
Mercutio? Ez csak nem AZ a Mercutio, aki Tybalt unokabátyám ősellensége?
-Belle, mi folyik itt?-hallottam Tybalt hangját is.- Van tudomásod arról, hogy ez egy Montague?
Nem szóltam semmit. Némán megvártam, ahogy Willy meg Tybalt szálanként cibálják ki a hajamat Mercutio cipzárjának fogai közül.
  Mikor végre felegyenesedhettem, pont égszínkék szemeivel találtam szembe magam.
-Capulet. -hagyta el a száját  a vezetéknevem, és szemében visszafojtott gyűlölet tükröződött.
-Montague. -suttogtam fejemet lehajtva,majd sarkon fordultam,és követtem Tybalt-ot, majd ketten hagytuk a dísztermet.